Egyedi játékokkal, izgalmas kísérletekkel és különleges bemutatókkal vártuk az érdeklődőket a víz világnapján a Duna Múzeumban. Az eseményekre összesen több mint nyolcszáz gyermek érkezett, hogy megismerjék a víz fontosságát.

Olyan sok intézményből jelentkeztek a víz világnapi rendezvényünkre, hogy idén először két turnusban kellett meghirdetni a programot. Március 21-én közel háromszáz óvodás, március 25-én pedig több mint ötszáz iskolás érkezett, még a fővárosból is jöttek gyerekek. A meghirdetett eseményen interaktív módon a természetvédelemre és a víz fontosságára hívtuk fel a figyelmet.

A programokon a Duna Múzeum Baráti Köre tagjai is aktívan részt vettek. Kísértük és segítettük azokat a gyerekeket, akik a víz tulajdonságaival és körforgásával ismerkedtek, de betekintést nyerhettek a vízi állatok és a barlangok világába is.

A gyerekek az udvaron ökojátékokkal játszhattak, a foglalkoztató épületben pedig csodapalota jellegű, látványos bemutatókon vehettek részt. A múzeum galériájában a Duna-Ipoly Nemzeti Park és az Országos Barlang és Karszt Szövetség is képviselte magát. Ők az előadások mellett érdekességeket mutattak a diákoknak. A tárgyalóhelyiségben a Váci Vízművektől jöttek munkatársak, a könyvtárban pedig Rendes Niki ismertette a gyerekekkel a mikroműanyag természetre veszélyes tulajdonságait.

Kedves Tagtársak, Barátaink!
Most, hogy a VÍZeum kiállítás megnyílt, lázas szervezkedésbe kezdtünk, hogy idei közös kirándulásunknak időpontot találjunk. 2019 november 12. keddre esett a választás, 8.30-kor tervezzük a találkozót a múzeum előtt. Utunk célpontja idén Martonvásár. A nemrég átadott Agroverzum Tudományos Élményközpont a Brunszvik-kastély parkjában található. Ismerkedhetünk az  agrártudományokkal, a jövőnket meghatározó, új kutatási eredményekkel.
A kastélyban kialakított Beethoven Emlékmúzeumot is felkeressük, sétálunk a parkban egyet. Elemózsiánk elfogyasztása után az agrobárban kávézni is lehet. Kora délután jut még idő az Óvodamúzeumra is.Terveink szerint legkésőbb 5h-ra visszaérünk.
 
A Duna Múzeum Baráti Köre Egyesület a busz költségét tudja fedezni az egyesületi tagoknak. A nem-tag résztvevők részére az útiköltség összege a jelentkezők létszámától is függ - mekkora buszt kell igényelni, illetve hány felé oszlik.
 
"Külsős" jelentkezést a fennmaradó szabad helyek függvényében tudunk biztosítani!
 
A max. árat tekintve a teljes árú belépő vezetéssel az összes helyszínre 4500/fő teljes áron, 3650Ft/fő nyugdíjasoknak.Felvettük a kapcsolatot az Agroverzummal, amint választ kapunk a kedvezményeket illetően értesítünk benneteket.
 
Kérünk benneteket jelezzetek vissza október 31-ig, csütörtök estig szeretnétek, tudtok-e jönni!
Üdvözlettel: az egyesület elnöksége

Kedves Tagtársak, kedves Barátaink!

Vége a forró nyárnak, itt az ideje, hogy szót ejtsünk az idei év őszi kirándulásáról. 2018 október 16. keddre esett a választás. Terveink szerint Pozsony lenne a fő úti cél, a várat szépen felújították, régi magyar emlékhelyeinket is felkeresnénk. Szakmai programnak találtunk Pozsonyban egy vízmű múzeumot, szép környezetben is van, ill. útközben Pat mellett van egy kis gőzüzemű szivattyútelep, talán be tudunk jutni. Kérünk benneteket jelezzetek vissza tudtok-e jönni, hoztok-e családtagot, ismerőst esetleg, mert a busz rendelés lenne a legfontosabb és szükség lenne egy kb. létszámra. Amint összeállt a részletes program és tudjuk a buszos ajánlatát küldjük majd a továbbiakat.


Addig is üdvözlünk mindenkit: a Duna Múzeum Baráti Köre Egyesülete elnöksége